Magyarországon a népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg azzal a céllal, hogy ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljunk a magyar népmesék felé.

Újra feléledő és újjászülető népmeséink fényes példái az átörökítésnek, a túlélésnek, bennük rejteznek kincseink és titkos erőink. A mindig sikeresen küzdő mesehősök példáját követte

Benedek Elek, aki egyszerre volt újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó, gyűjtő és alkotómunkája

példaképünk a felelősségteljes nevelés és szellemi örökségünk ápolása terén.

A magyar mesevilág páratlan a világon, gazdagsága, játékossága egészen egyedülálló. Kifejeződik benne az igazságba vetett hit, a játékosság, a csoda öröme, a kaland szeretete, mindaz, ami az elbeszélésben gyönyörködtetni tudja az ismeretlen világot ismerni áhító hallgatót. A népmese lelkünk tápláléka, amely a súlyosabb ráébredéseknél a lelket csodákkal könnyíti, a nehézségeknél rejtett segítőket ad, és a mindennapok szigorára a határtalan

szabadsággal felel.

Ennek jegyében lett meghirdetve a mórahalmi Szilágyi Mihály Kollégiumban a Meseíró pályázat, ahol a diákok lehettek a mesehősök, a varázslók és a képzeletbeli írók egyszerre. Két

téma közül választhattak: „Egyszer volt, hol nem volt, a kollégiumban…”

A kollégisták lelkesedéssel fogtak tollat vagy billentyűzetet, és megalkották saját varázslatos történeteiket.

A magyar népmese napjához kapcsolódva egy közösségépítő foglalkozást is tartottak a csoportvezetők, amelynek a címe Közös Mesefolyam volt.

Tornai Erzsébet